Finn spicc
Az elegáns megjelenésű, vöröses bundájú finn spiccel hazájában elsősorban siketfajdra vadásznak. A kutya a vadász előtt haladva keresi meg és követi zsákmányát, egészen addig, amíg a madár egy fára nem telepedik. A kutya ekkor magára vonja a szárnyas figyelmét, fel-alá szaladgál a fa alatt, csóválja a farkát. Szegény siketfajd a fán ülve biztonságban érzi magát, a kutya azonban egyre erősödő ugatásával odahívja a vadászt. Tiszta, csengő hangja meglepően nagy távolságból is hallható. Ha a madár eközben újra felrebbenne, a kutya abbahagyja az ugatást, követi a madarat, majd ha az ismét letelepedett egy ágon, újra ugatásba kezd. A vadász eközben észrevétlenül a fához érhet és felveheti a lövéshez szükséges pozíciót, hiszen a kutya hangja minden neszt elnyom. A finnek évszázadok óta vadásznak a finn spiccel, sőt már a fajta ősei is vadászkutyák voltak, melyek kb. 2000 éve érkeztek nomád törzsekkel Oroszország középső részéről a mai Finnország területére. A korabeli vadász teljesen kutyájára volt utalva a táplálékszerzésben, a tél legzordabb szakaszában pedig, amikor nem lehetett vadászni, az eb szorult gazdája segítségére. Ráadásul minden vadász csak egy kutyát tudott tartani, ami még fokozta az amúgy is különlegesen szoros kapcsolatot, ami olyannyira meghatározta a kutyák a temperamentumát, hogy ez még ma is érezhető a fajta viselkedésében.
A fajta neve hazájában suomen-pystykorva, ami finn felálló fülű kutyát jelent. Manapság kevés finn spicc látható a városokban, annál több vidéken, kis falvakban, elszigetelt farmokon. A fajta munkakutya mivoltát hazájában és a skandináv országokban azzal is hangsúlyozzák, hogy a finn spicc addig nem szerezhet Champion címet, amíg nincs munkavizsgája vagy megfelelő versenyeredményei. Északon még hivatalos ugatóversenyeket is tartanak, a győztes az ugatók királya, a „King of the Barkers” címet nyeri el. Bár elsősorban szárnyasra vadásznak vele, rénszarvasra és medvére is használják, ami a kutya méretét tekintve lenyűgöző teljesítmény. |