Gordon hercegi kutyái
Skóciában, a Spey folyó torkolatánál, Fochabers-től nem messze fekszik egy romos kastély, melyet egy 1980-as tűzvész szinte a földdel egyenlővé tett. Mégis, a megmaradt kőfalak különösen sok turistát vonzanak, főleg olyanokat, akikhez egy gordon szetter is tartozik: a világ minden tájékáról zarándokolnak ide, hogy a fajta atyjának, Gordon hercegének egykori kastélyáról készült képpel egészíthessék ki gyűjteményüket. |
Bár a fajta származása legalább a XVII. század elejéig nyúlik vissza, a gordon szetter igazi kitenyésztőjének Alexandert (1743–1827), Gordon negyedik hercegét tekinthetjük. A herceg önálló skót vadászkutya fajtát akart kialakítani, melyet a nehéz felföldi terepviszonyok között is megbízhatóan lehet alkalmazni. Alapvetően ennek köszönhető, hogy egy igazi gordon szetter még napjainkban is erőteljesebb felépítésű, vastagabb csontozatú, mint egy ír vagy angol szetter. Alexander olyan vadászkutyát akart, mely kevésbé kecses és elegáns, de jóval ellenállóbb, kitartóbb, és sokoldalúbban használható, mint a többi szetter fajta. Egy korabeli skót szerző, Markham már az 1600-as években a legkeményebben dolgozó vadászkutyaként dicséri a fekete-kese szettereket.
Egy ma már nehezen ellenőrizhető anekdota szerint a herceg juhászának volt egy fekete-fehér collie szukája, mely olyan jó vadkereső kutya volt, hogy befedeztették a herceg vadászkutyáival, és így alakultak ki a korabeli fekete-fehér szettetek. Alexander idegen kutyák vérvonalait is használta, például Earl of Leicester kennelének kanjaival is gyakran fedeztetett. Mindkettőjüknek sok tricolor kutyája volt, mert jobban kedvelték a fekete-cser színezetű ebeknél a fehér folttal is rendelkező példányokat, mert ezek jobban látszottak a mocsaras vidékeken zajló vadászatok során. Alexander 1827-ben bekövetkezett halála után örököse, George csak 9 évig birtokolhatta a kastélyt, mert Gordon ötödik hercege 1863-ban távozott az élők sorából. E néhány év alatt azonban erőteljesen lecsökkentette az állományt, sok kutyát barátainak és vadászainak ajándékozott. 1836 júliusában, Tattersall híres aukcióinak egyikén 11 gordon szettert kínáltak eladásra; nyilván a kennel maradék kutyáit. Ezen kutyákról pontos lista maradt fenn, korukról, színezetükről, és hogy ki, mennyiért vette meg őket. Egy vörös-fehér példány kivételével, mindannyian fekete-cser vagy fekete-fehér-cser színűek voltak. A legtöbb pénzt egy Young Regent nevű kanért adtak, őt Lord Chesterfield vette meg 72 guinea-ért, míg két négyhónapos kölyökért 15–15 guinea-t adott Lord Douglas és Mr. Robertson.
George halálával kihalt a gordoni hercegi ág, a birtok az ötödik herceg unokaöccsére, Richmond hercegére szállt, aki később Richmond és Gordon hercege lett. A herceg visszavásárolta az árverésen eladott Juno nevű kant, vett mellé egy Bess nevű szukát és Diver névre hallgató retrievert, és újjáélesztette a Gordon Castle kennelt.
Kutyái elsősorban tricolor színezetűek voltak, a kisebb arányú fekete-cser mintázat később teljesen el is tűnt, ugyanis amikor 1907-ben Isaac Sharpe, a Stylish Gundog kennel tulajdonosa felvásárolta Castle Kennel összes maradék szetterét, a dokumentáció szerint mindegyik kutya háromszínű volt.
Akkoriban a gordon szettereket kizárólag munkára tenyésztették. A párosításokat a vadászok tervezték, de persze mindenről be kellett számolni uruknak. Kedvencként egyáltalán nem tartottak szettereket, csak falkában, mint manapság – illetve a rókavadászat betiltásáig – a nagy kopófalkákat. A nem megfelelő egyedeket egyszerűen lelőtték. A XIX. század elejétől, a kutyakiállítások térhódításával azonban egyre szélesebb körben tartottak csak kedvencként akár vadászkutyákat is. 1959-ben, a minden idők első kutyakiállításaként számontartott Newcastle-i versenyen a szetterek első díját egy gordon szetter nyerte, Mr. Jobling Dandy nevű kutyája. 1863-ban pedig, az első Field Trial vadászkutya verseny mindhárom helyezett kutyája gordon szetter volt, melyet akkoriban csak fekete-cser széttérnek neveztek. Mikor 1873-ban megalakult a Kennel Club, hivatalosan is fekete-cser elnevezést kapta a fajta, ugyanis közismert tény volt, hogy sok olyan fekete-cser szetter létezett, melyeknek semmi közük a Gordon Kastély kutyáihoz. Csupán 1923-tól kezdték gordon szetter néven regisztrálni a fajta egyedeit. Ami a fajtaklubokat illeti, az 1888-ban alakult amerikai és az 1891-ben létrehozott angol is a gordon szetter nevet használta. Mivel Gordon hercege Skóciában élt, skót fajtaként regisztrálták a gordon szettert.
A XIX. és XX. században a híres és nagy szetter kennelek tulajdonosai nemesek és földbirtokosok voltak, de velük párhuzamosan kezdtek kialakulni az ún. kereskedelmi kennelek.
A mennyiséget tekintve akár szaporítóknak is nevezhetnénk őket, azonban e kennelek tulajdonosai nem disznóólakban, méltatlan körülmények között tartották a kutyákat, hanem fizetett alkalmazottak, szakemberek gondoskodtak az állományról, mint napjaink profi tenyészeteiben. E kereskedelmi kennelek egyike, valószínűleg az első a maga nemében, volt Isaac Sharpe Stylish Gundog tenyészete. Sharpe kereskedelmi társaságot hozott létre, titkárnőt tartott, aki nemcsak az irodában ücsörgött, hanem a kutyákat felügyelte Sharpe távollétében.
A Stylish kennel kb. 200 szetter, labrador, pointer és springer spániel élt egyidőben. Sharpe nemcsak tenyésztéssel foglakozott, hanem vadászszezonban bérbe is adta a kutyákat, két hétre vagy akár egy teljes szezonra. Igény esetén teljes falkát is tudott biztosítani, megfelelő személyzettel együtt. Idővel mát két telepen, Douglas Brae-ben és Inglewoodban is volt kennele.
Egyik híres kutyája, Stylish Ranger 1900-ban született, s egyévesen már megnyerte a Kennel Club Derbyt, 1902-ben pedig a Kennel Club All Age Stake versenyét; később Norvégiába adták el. Ranger egyik fia, Billie, fajtája nagyon szép képviselője. J. Bishop, elismert vadászkutya bíró írta róla, hogy nagyon szép típusú, jó fejű, kompakt, szép színű példány. Isaac Sharpe 1938-ban halt meg, nem sokkal a második világháború kitörése előtt, így már nem élhette meg, hogy Stylish Stagestruck CC címet nyert a Cruft’s-on. Nemsokkal ezután Amerikába került, a Blakeen Kennelbe.
Amerikába egyébként Gordon kastélyából érkezett az első pár gordon szetter, 1842-ben importálta George Blunt a Rake és Rachel nevű kutyát. A korabeli rajz szerint Rake egy nagyjából fehér, göndör szőrű kutya volt, fekete nyereggel. Rachel fekete-cser színű volt, és később Daniel Websternek adták el.
Az Egyesült Államokban a nemzeti fajtaklub munkájának köszönhetően, nem alakult ki a fajtán belül az ún. show és munka típus. A kiállítási győztesek sokszor a munka champion címet is megszerzik, és fordítva. Európa nagy részében, így hazánkban is a gordon szettert elsősorban kedvencként tartják. Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Svájc, Franciaország és Szlovákia rendelkezik nagyobb állománnyal. Hazánkba is több import kutya érkezett, Angliából is, de a magyar állomány még mindig nagyon heterogén képet mutat. Viszonylag kis létszámú, de nagyon jó minőségű a belga és holland populáció.
A gordon szetter kedves, barátságos, eleven kutya. Lakásban is tartható, de mint (egykori) vadászkutya, nagy a mozgásigénye. Szőrzete rendszeres ápolást igényel, hogy ne alakulhassanak ki csomók, elfilcesedett területek. |